Az elegancia nem azt jelenti, hogy észrevesznek, hanem azt, hogy emlékeznek rád.
-Giorgio Armani
4024 Debrecen, Piac u. 16. (az Aranybikával szemben) 06 30 507 9494

Karikagyűrűk

2020. Szeptember 11.

Egy esküvő megszervezése minden pár számára kihívás, még ha több segítséget is kapnak családtagjaiktól, barátaiktól. El kell dönteni a dátumot, ki kell választani a helyszínt, leegyeztetni a szertartások pontos időpontjait, és ha már ezeken túl is vannak, még sok-sok teendő halmozódik fel. A legtöbb menyasszony számára (persze csak a menyasszonyi ruha megtalálása után) az egyik legkedvesebb része az esküvőszervezésnek vitathatatlanul a karikagyűrűk kiválasztása. Míg az eljegyzési gyűrűt a vőlegény választja kedvesének, addig erről közösen szoktak dönteni a párok, és együtt térképezik fel a karikagyűrű árak meghatározó szempontjait. Cikkünkkel ebben próbálunk segítséggel szolgálni, összeszedtünk minden olyan fontos tényezőt, amit mérlegelnetek kell a megfelelő gyűrűk kiválasztása kapcsán.

AZ ARANY KARIKAGYŰRŰ PÁR ÁRAK BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐI

Mi alapján dönthetjük el, hogy melyik modell fér bele a tervezett költségkeretünkbe? Először is vannak olyan alapkérdések, amelyekre választ adva könnyedén szűkíthetjük a kört. De mindenképp arra biztatunk, hogy a karikagyűrű kiválasztásánál tetszés és ízlés szerint döntsetek elsősorban, mert volt már olyan menyasszony, aki utólag megbánta, hogy a kedvezőbb ár érdekében kevesebb követ tetetett bele. Egy bizonyos falvastagság alá pedig nem érdemes menni, mert könnyen eldeformálódhat, végső esetben el is törhet az élethosszig választott modell.

 

A KESKENYEBB VAGY SZÉLESEBB GYŰRŰK ÁLLNAK JOBBAN?

Az arany karikagyűrű pár árak elsősorban a súlytól függnek. Ha jobban kedveljük a vékonyabb, keskenyebb gyűrűket, akkor kedvezőbb árakkal találkozhatunk, míg a szélesebb arany karikagyűrű árak a mérettel arányosan magasabbak. Arra viszont érdemes figyelni, hogy az arany gyűrű falvastagságát tekintve ne válasszunk túl vékonyat, mert hosszú éveken át fogjuk viselni, így időtállóságuk kiemelten fontos.

Rövidebb ujjakon szebben mutatnak a keskenyebb modellek, de azt javasoljuk élőben próbáljátok fel a különböző szélességeket és az alapján látni fogjátok, melyek Számotokra a legelőnyösebbek. A karikagyűrű párok jellemzően hasonló szélességűek a női és férfi mérethez igazítva, így érdemes megtalálnotok az arany középutat, amely mindkettőtöknek jól áll és kényelmes is egész napos viseletre.

AZ EGYSZERŰBB VAGY A KIDOLGOZOTTABB GYŰRŰK TETSZENEK?

Attól függően is változhatnak az árak, hogy milyen típust keresünk. Van, aki az egyszerűségre törekszik, ők szerencsésebbek, mert a klasszikus karikagyűrű árak sokkal kedvezőbbek, mint egy réteges vagy hullámmal, sávval díszített gyűrűé. Ma már óriási a kínálat, hiszen évről évre szélesedik a választható modellek sora, így nincsenek könnyű helyzetben a párok. Mivel hosszú távon viseljük, érdemes egy olyan modellt választani, ami nagy valószínűséggel 5-10 év múlva is tetszeni fog és könnyen összeegyeztethetjük más kiegészítőkkel és ruházatunkkal.

Egyediséget vihetünk karikagyűrűinkbe azáltal is, hogy matt vagy fényes felülettel, vagy akár több szín együttes megjelenítésével kérjük.

 

SZERETNÉNK A NŐI MODELLBE KÖVET? HA IGEN, MILYET?

A karikagyűrű súlya és kidolgozottsága után, a benne lévő kövek a következő mérlegelési szempont. A klasszikus karikagyűrű árak azért is kedvezőbbek, mert jellemzően nem tartalmaznak köveket. Egyre népszerűbbek a párok körében az apró cirkónia kövekkel díszített modellek, akár csak egy kis felületet érintve, akár a gyűrűt teljesen körbe ékelve. Izgalmasabbá teszi az egyszerűbb karikagyűrűket is, és nem növeli meg olyan jelentősen az árat csak abban az esetben, ha gyémántot választunk. De itt is nagyon sokféle modell van, amiből válogathatunk, így ha szeretnénk nőiesebbé tenni a menyasszony gyűrűjét, akkor mindenképpen érdemes megnézni és felpróbálni a kővel díszített karikagyűrű modelleket is

 

 AZ ARANY SZÍNE BEFOLYÁSOLJA AZ ÁRAT?

Az arany karikagyűrű pár árak függetlenek a választott arany színétől, így ez teljesen egyéni ízlés kérdése, hogy melyik áll közelebb hozzátok. Egyre nagyobb választék áll rendelkezésre a két- vagy háromszínű karikagyűrűkből is, amelyeken jellemzően a fehér és rozé aranyat vagy a fehér és sárga aranyat láthatjuk együtt megjelenni.

Ha már tisztában vagyunk azzal, hogy az arany karikagyűrű árak milyen szempontok alapján kerülnek meghatározásra, nézzük meg azt is, mennyi idővel az esküvő előtt kell megrendelésünket leadnunk, hogy biztosan rendelkezésre álljanak a nagy napra.

 

ENNYI IDŐ ALATT KÉSZÜL EL A VÁLASZTOTT KARIKAGYŰRŰ

Nem érdemes a karikagyűrű vásárlást az utolsó pillanatra hagyni, de azért nem is kell annyira sietnünk vele. Fontos, hogy átgondoltan döntsünk és még a pontos méretek tudatában is, ha van rá lehetőségünk, akkor nézzük meg élőben a kiválasztott modelleket.

Ékszer szaküzletünkben jelenleg a karikagyűrű vásárlás során a következő elkészülési idővel számolhattok:

az üzletünkben lévő legalább 70 féle karikagyűrű típusból megtaláljátok a megálmodott modellt, a tökéletes színben és változtatás nélkül megvásároljátok, akkor a megfelelő méretek megérkezésére maximum néhány napot kell várnotok.

az üzletünkben lévő modellek közül kiválasztjátok az igazit, de másik színben, más kövekkel kéritek, akkor is 5 hét alatt megérkeznek a Ti egyedi igényeitek alapján legyártott karikagyűrű modellek, természetesen a saját méretetekben.

az üzletünkben lévő modelleken felül karikagyűrű katalógusunkból is választhattok, ez esetben is tudjuk tartani az 5 hetes teljesítési határidőt.

 

EXTRA TIPP A MÉG KEDVEZŐBB ÁRRA: TÖRTARANY BESZÁMÍTÁS IS LEHETSÉGES NÁLUNK

Érdemes összeszedni a már nem hordott, sérülés vagy nem tetszés miatt használaton kívüli arany ékszereket, ugyanis ékszer üzletünkbe történő karikagyűrű vásárlás esetén tört aranyat is beszámítunk. Ez kedvezőbb áron történik, mint készpénzre váltás esetén. A beszámítás pontos ára ingadozik, így érdemes az aktuális beszámítási árról érdeklődni elérhetőségeinken. Ha a klasszikus karikagyűrű árak szimpatikusabbak, akkor a törtarany beszámítással, akár a teljes gyűrű árát fedezhetitek.

 

GYERTEK EL DEBRECENI ÉKSZER ÜZLETÜNKBE SZEMÉLYESEN!

Ahogy korábban is említettük, közel 70 féle karikagyűrű modellből válogathattok személyesen debreceni ékszer üzletünkben, egy teljes katalógussal kiegészítve a készleten lévő gyűrűink körét. Mivel hosszú távon fogjátok viselni érdemes több modellt is felpróbálnotok, hogy biztosan a legjobbat, a legkényelmesebbet és a Számotokra leghordhatóbbat válasszátok.

Összegezve cikkünk megállapításait érdemes átgondolnotok, hogy jellemzően a szélesebb vagy a keskenyebb modellek tetszenek, az egyszerűbb klasszikus karikagyűrűk könnyebben összeegyeztethetőek a hétköznapi megjelenésetekkel vagy inkább egy kidolgozottabb, kővel díszített modell áll hozzátok közelebb. Egy biztos, az arany színe nem befolyásolja az árat, így ebben szabadon dönthettek! És végül ne feledjétek a törtarany beszámítást, amellyel csökkenthetitek költségeiteket!